„Higgadjunk le. Parti Nagy Lajos nem csinálna ilyet, mert jól tudja, a költő sose lódít. Azért érdekes, hogy nekünk mégis igazi művészek ars poeticái járnak folyamatosan a fejünkben, amikor keressük a magyarázatát annak, amit az álművészek maroknyi kampánycsapatának egyik élharcosaként művel. Hiszen gyatra kis firkászként is tudunk annyit, hogy hazudni nem szabad. Ő viszont azt is mondta ugyanabban a műsorban, hogy a Szépírók Társasága nem kívánja felhasználni az állami pályázaton nyert másfél millió forintot, és nem is vesz részt az állami Holokauszt-emlékév programjaiban. Szerinte a Holokauszt-emlékévről kiderült, hogy csak a kormány kampánycéljait szolgálja, és a kormány elfogadhatatlan emlékezetpolitikában utazik. »Saját híveinek és a tőlük jobbra állóknak szól az is, amikor ’zsidó honfitársainkat’ emlegetnek, finoman leválasztva ezzel a zsidóságot a magyarság testéről. Miközben soha nem mondják azt például, hogy ’sváb honfitársaink’.«
Ugyanúgy együttérzésnek hazudta tehát a balliberális ellenzéki összefogás érdekében folytatott kampányát, amire most éppen a holokauszt áldozatainak emlékét használta föl gyalázatos módon, mint fentebb a szegény sorsú, nélkülöző emberek iránti szolidaritás esetében. Közben azt hazudta, hogy a Holokauszt-emlékévről kiderült, csak a kormány kampánycéljait szolgálja. Holott ez nem kiderült, csak ő és elvtársai állítják. De a legszomorúbb, amikor az írót kóros megfelelési vágya odáig hajszolja, hogy anyanyelvét is elfelejti. Mi, magyarok ugyanis honfitársainknak nevezzük a többi magyart. Nem kérdezzük, mi az. Lezsák Sándor mondta egy helyütt: »Istent, hazát, szerelmet nem kibeszélni, hanem élni kell.« A kettős szófajú zsidó népnévvel kifejezett minősítő, megkülönbözető jelző a jelzett szó fogalmi körét leszűkíti ugyan, most éppen azon honfitársaink, azon magyarok körére, akik zsidók (is), de semmiképpen nem választja le őket sem finoman, sem durván a magyarság testéről. Sőt, azt hangsúlyozza a legnagyobb szeretettel, hogy ők is honfik és társaink. Aki ebbe mást hall, az nettó idióta, vagy velejéig rosszindulatú, mondhatni gonosz! Már hogyne mondanánk, hogy sváb honfitársak, tót atyafiak, cigány testvérek. De ha a zsidó nem népnév, hanem egy világvallás elnevezése, akkor is hazudik Parti Nagy. Hiszen református, katolikus, unitárius honfitársainkat sem leválasztjuk testünkről, amikor megkülönböztetjük őket, hanem épp ellenkezőleg, magunkhoz öleljük őket, összeölelkezünk velük. Rendezni végre közös dolgainkat. Ha hagynák végre a vén, gonosz, hazug koboldok!”